Mire figyeljünk a karácsonyi ünnepek alatt, ha kisállataink vannak?


A karácsonyi ünneplés fontos részét képezik a finom ételek és sütemények. Vannak azonban olyan ételek és hozzávalók amelyek veszélyesek lehetnek kisállataink számára:

  • Csokoládé
    A csokoládé (kakaó) egyik összetevője (teobromin) miatt mérgező kisállataink számára. Hogy mikor kell állatorvoshoz fordulni, az függ az elfogyasztott mennyiségtől, az állat súlyától, és a csokoládé fajtájától is. A csokoládék közül az étcsokoládé az egyik legmérgezőbb a magas teobromin tartalom miatt, valamint minél kisebb testű kutyáról van szó, annál veszélyesebb már kevés mennyiségű csokoládé is. A csokoládé elfogyasztása után 1-2 órán belül még lehetőség van hánytatásra, amit állatorvos gyógyszeres beavatkozással tud elvégezni.

  • Xilit (nyírfacukor)
    Már kis mennyiség is elég ebből az édesítőszerből, hogy komoly problémát okozzon kutyusaink számára. A vércukor szint hirtelen leesését, illetve májkárosodást is okozhat. Viszonylag gyorsan felszívódik (30-60 perc), így jóval kevesebb idő áll rendelkezésre a hánytatáshoz. Ha tudjuk, hogy xilit tartalmú ételt evett kutyánk, akkor haladéktalanul forduljunk állatorvoshoz. Addig is szőlőcukros oldat itatással segíthetünk.

  • Aszalt gyümölcsök
    Nagyon sok karácsonyi sütemény tartalmaz mazsolát, mely szintén mérgező. Elfogyasztása veseelégtelenséget okozhat (szőlő formájában is!), így semmiképpen ne adjunk belőle kutyusunknak.

  • Sós/zsíros ételek
    Nehéz megállni, hogy ne adjunk kisállatainknak is a karácsonyi ebédből. Azonban ha nagyon sós, fűszeres vagy zsíros az étel, ezzel igen csak rosszat tehetünk. Jelentősen megterheli az emésztőrendszerüket és akár hasnyálmirigy gyulladást is okozhat.

  • Csontok
    Lehetőleg ne adjunk kutyusunknak a karácsonyi ebédből megmaradt csontokból. A csontos béltartalom összeállhat, súlyos székrekedést okozhat. Nagyobb darab csont bélelzáródáshoz vezethet, vagy akár a torkában, nyelőcsövében is megakadhat!

Ha azt gyanítja, hogy kisállata a fenti ételek közül jelentős mennyiséget fogyaszthatott, minél előbb keresse fel állatorvosát!

Az ételek mellett pedig, a feldíszített karácsonyfa is rejthet veszélyeket, főleg cicákra nézve. A karácsonyi díszek közül főleg a hosszú, szálas típusúak okozhatnak problémát. Ezek lenyelése akár bélelzáródáshoz is vezethet.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Éjszakai ügyelet

Kedves Gazdik!

Kórházunkban jelenleg éjszakai
ügyelet működik!

Éjszakai ügyelet: H-V:
20:00-08:00
Hétvégi ügyelet: Szo-V:
08:00-20:00

Kórház rendje

Scroll to Top

Éjszakai ügyelet

Kedves Gazdik!

Kórházunkban jelenleg éjszakai
ügyelet működik!

Éjszakai ügyelet: H-V:
20:00-08:00
Hétvégi ügyelet: Szo-V:
08:00-20:00

Kórház rendje

Hamarosan elérhető
időpontfoglalási rendszerünk

Kedves Gazdik!

Az időpontfoglalási rendszerünk jelenleg még fejlesztés alatt áll, elkészüléséig még szíves türelmüket kérjük!
Addig is időpontfoglalásra személyesen vagy telefonon van lehetőség.

Telefonszámaink:
+36 1 350 0361
+36 1 350 1166

Kórház rendje